Egész napos ünnepély OLLÉ-OMV pályaátadás körül Bodán Nyomtatás E-mail
2010. április 27.

A megszokottal ellentétben nem május 1-e lesz emlékezetes nap idén a bodaiak számára: másnap ünnepel az egész község – reggel héttől este tízig vigadnak, közben OLLÉ-OMV pályát is avatnak!

Az utóbbi időben bizony szép számmal gyarapodott a vidéki OLLÉ-OMV pályák száma is: ezúttal egy újabb jelentős átadás következik: az első pályát avatjuk Baranya megyében. Május 2-án, már korán reggel megindul az ünneplés a községben, délelőtt gyermekprogramokkal, délután Boda nevűek első találkozójával, zenés fellépőkkel, folklór műsorral, este tűzijátékkal örvendeznek a település lakói.

A községi sportcentrumban megépült pálya átadását helyi pom-pom táncosok bemutatója nyitja, majd Mészöly Kálmán, az OLLÉ Programiroda sportszakmai igazgatója tartja meg megnyitó beszédét. Őt követi Kovács Győző, Boda polgármesterének köszöntője, majd Pichler Imre, országgyűlési képviselő köszönti az egybegyűlteket, végül Kováts Balázs, a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány képviselője mondja el üdvözlő szavait. A beszédeket követően az ünnepélyes szalagátvágást követően Kováts Balázs hajtja végre a kezdőrúgást, hogy a Boda kontra PMFC gyermekcsapatok barátságos mérkőzéssel felavathassák a pályát. A rendezvény hivatalos részét követően minden bizonnyal a helyiek is birtokba veszik az új, korszerű játékteret.

 

Kattintson a képre a részletes program megtekintéséhez!

 

 


right_top