|
A február 27-i lemondását közvetlenül megelőző elnökségi ülésen javasolta Kisteleki István, hogy az MLSZ egyik kiemelt projektjének számító OLLÉ-OMV műfüves pályaépítési akciót irányító OLLÉ Programiroda Beruházási Nonprofit Kft. új ügyvezetője Mészöly Kálmán legyen. Az egykori 61-szeres válogatott május 1-jétől látja el feladatát, eddigi tapasztalatairól, terveiről nyilatkozott honlapunknak.
- Nagyon határozottan szeretném leszögezni rögtön elöljáróban, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal láttam munkához, mint szövetségi kapitányként a múltban a válogatott élén. Óriási jelentőséget tulajdonítok ugyanis annak, hogy a három évvel ezelőtt elkezdett munka eredményesen folytatódjon az irányításommal.
Mészöly Kálmán számára közel sem újdonság az OLLÉ-OMV program sok szerteágazó feladatának megoldása, mert már két éve sportszakmai igazgatóként dolgozott ezen a területen, járta az országot, szinte mindenhol ott volt, ahol új OLLÉ-pályát építettek.
- A gazdasági válság, mondanom sem kellene, érzékenyen érintette az önkormányzatokat, különféle intézményeket, akik műfüves pálya építésére készültek, tagadhatatlan, hogy volt némi megtorpanás az új létesítmények létrehozásában, de remélem a jövőben felgyorsulnak a dolgok, s személyes kapcsolataimat is felhasználva egyre több helyen láthatunk munkához. A múlt hét végén egyébként a Baranya megyei Bodán avattunk pályát, legközelebb, a jövő héten, Zuglóban lesz hasonlóan örömteli esemény.
Az új ügyvezető igazgató állítja: amit a programiroda kínál, amilyen kedvezőek a költségek fedezésére rendelkezésre álló támogatási és hitelkonstrukciók, hamarosan akár többtucatnyi pálya kivitelezése kezdődhet el. Főleg a kisebb, edző- illetve futsalméretű pályák építésében lát fantáziát, egyrészt jó kihasználtságuk, másrészt természetesen a nagypályáénál lényegesen mérsékeltebb áruk miatt.
Forrás: mlsz.hu |